HL 170730

SZENT KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

HIRDETÉSEK

Ideiglenes miserend változás!

Ezen a héten - péntekig bezárólag - a szokott szentmisék helyett igeliturgia lesz

Köszönet a takarításért!

Az elmúlt hét keddjén takarítottuk a közösségi ház most felújított részét. Sokan jöttek, hogy közös munkával fejezzék ki: fontos számukra, hogy tegyenek az egyházközségért.

Ez úton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik részt vettek a közös munkában.

Isten fizesse meg jóságukat!

Vasmise - ismét

Amint már tudattuk, Dobai Sándor belgiumi magyar főlelkész 2017. július 20-án, csütörtökön - Kóny és Liege előtt - Csanakon mutatta be vasmiséjét pappá szentelésének 65. évfordulója napján.

A múlt heti hírlevél az eseményről készült fotók eléréséhez hibás hivatkozást tartalmazott. A képek valójában ITT tekinthetők meg.

Kárpótlásul a tudósítást kiegészítjük egy videóval, ami szintén Kocsis Tibor felvétele: Dalol az egyházközség

KITEKINTŐ

Fabienne nővér beszáguldott a szavazófülkébe

Azoknak is tartogatott meglepetést a legutóbbi francia választás, akiket a politikai kevésbé érdekel. Az utóbbi hetekben bejárták a világot azok a fotók és videók, amelyek Fabienne nővért ábrázolják, amint megérkezik szavazni. Hogy hogyan, azt megtudhatjuk a Magyar Kurír cikkéből.

A HÍRLEVÉLBEN KÖZÖLT – ÉS TOVÁBBI – ESEMÉNYEKRŐL, HÍREKRŐL, VALAMINT A FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ AJÁNLOTT OLVASNI- ÉS NÉZNIVALÓKRÓL RÉSZLETESEBB INFORMÁCIÓK TALÁLHATÓK A PLÉBÁNIA HONLAPJÁN A KÖVETKEZŐ CÍMEN: csanakiszentkereszt.hu

MÉNFŐCSANAK, 2017. július 30.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

HÉTFŐ - július 31.

LOYOLAÍ SZENT IGNÁC PAP EMLÉKNAPJA

18:00 Rózsafüzér

18:00 Igeliturgia

KEDD – augusztus 1.

LIGOURI SZENT ALFONZPÜPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ EMLÉKNAPJA

18:00 Rózsafüzér

18:30 Igeliturgia

SZERDA – augusztus 2.

KÖZNAP

17:45 Szentségimádás

18:30 Igeliturgia

CSÜTÖRTÖK – augusztus 3.

KÖZNAP

18:00 Rózsafüzér

18:30 Igeliturgia

PÉNTEK – augusztus 4.

VIANNEY SZENT JÁNOS PAP EMLÉKNAPJA

18:00 Rózsafüzér

Egyéb információkért érdemes követni a plébánia facebook oldalát is!

18:30 Igeliturgia

SZOMBAT – augusztus 5.

SZŰZ MÁRIA RÓMAI FŐTEMPLOMA FÖLSZENTELÉSE - HAVAS BOLDOGASSZONY

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

(Cseh Zoltánért, halála évfordulóján)

VASÁRNAP – augusztus 6.

URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSÁNAK ÜNNEPE

8:30 Szentmise

(Korsós Ferenc férj. édesapa és nagyapáért, halála évfordulóján)

17:00 Szentmise

(Meghalt Julianna és József szülőkért, nagyszülőkért)