HL 170205

A SZENT KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

HÍREK

A PLÉBÁNIA HIRDETÉSEI

Betegek világnapja

2017. február 11-én, szombaton lesz a Betegek Világnapja. Ezen a napon - templomunk hagyományai szerint - a szentmise keretében ünnepélyesen, közösségben szolgáltatjuk ki a betegek kenetét. A szentség felvételére jelentkezni kell a sekrestyében vagy a plébánián.

A szentség felvételének feltételei:  Idős kor, vagy súlyosabb beteg állapot, valamint a szentgyónás elvégzése.

Farsangi bál

A „Hittanosok Farsangját” 2017. február 11-én, szombaton tartjuk. A program du. 15:30-kor kezdődik. Szeretettel várjuk a gyermekeket. Lesz jelmezbál és tombola is, mindkettő nagy nyereményekkel. Vendégünk lesz az a bohóc is, aki mindig eljön hozzánk. Lesz lufi-fújás is: a bohóc különböző figurákat „fúj” lufiból, ezt ajándékba kapják a gyerekek.

A farsang helye az idén az Evangelizációs Központ lesz (Horgas út 4.), oda várjuk a hittanosokat és szüleiket.

Adófelajánlás

Örömhír számunkra is, hogy Kismegyeren - a csanaki plébániához tartozó filián - elindult az orgona építése. Az ár 1/3-át az eddigi gyűjtésből már be tudtuk fizetni. Most egy nagy összefogásra lenne szükség, hogy a teljes orgona elkészülhessen, és hamarosan megszólalhasson a kismegyeri Isteni Irgalmasság templomában. Plébánosunk kéri a kedves testvéreket, ha van módjuk adójuk 1%-ának felajánlásával segíteni az orgona elkészültét, tegyék meg ezt. Kérjék meg erre a barátokat, ismerősöket, a rokonsághoz tartozókat is.

A kedvezményezett neve:

Kismegyeri Szent Anna Egyházközség Templomépítő és Fenntartó Alapítvány

Adószáma: 18980055-1-08

 A Szent Anna Lelkészség nevében Ferenc atya, a lelkész előre is köszöni támogatásukat!

ESEMÉNYEK

A Szent László-év megnyitása

Február 17-én pénteken a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban 10:00 órakor kezdődő, majd a Városházán folytatódó eseménysorozattal nyílik meg nagy királyunk emlékével. A megnyitó részletes programja ITT található.

KITEKINTŐ

A félelmek oszlatása

A napokban iktatták be – a budapesti Jézus Szíve templomban – Vízi Elemért, a magyarországi jezsuiták új provinciálisát. Ebből az alkalomból készített vele interjútÉlen kell járnunk a félelmek oszlatásában címmel a  Magyar Kurír:

„Az Egyházban mindennek arra kell irányulnia, hogy Isten és az ember kapcsolata elmélyüljön, és hogy a közösség őrizze ezt a kapcsolatot. Ez lenne az egyháziasság értelme, amiről Ferenc pápa oly sokat beszél; ellentétben a klerikalizmussal, mely úgy különül el, hogy elszakad az emberek valóságától. Az Egyház Jézus szolgálatát folytatja, aki emberként belépett a mi valóságunkba, nem különült el – és mégis, mert az istenit is hordozta, hogy kihívja az embert a maga korlátaiból, és szabaddá tegye Isten világára. Vallási szertartásaink elkülönülése vissza akar vezetni bennünket abba az egységbe, ahol képesek vagyunk meglátni Istent a legkisebb és legjelentéktelenebb dolgok mélyén is.”  A beszélgetés telje szövege itt olvasható

Imaszövetség

Veres András megyéspüspök február 2-án, Urunk bemutatása ünnepén (népi nevén: Gyertyaszentelő Boldogasszony), a megszentelt élet napján szentmisét celebrált a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szertartás keretében megalapította az Apor Vilmos Imaszövetséget az új hivatásokért. A Magyar Kurir erről szóló beszámolója ITT olvasható.

A felhívás előzménye egy két héttel ezelőtti, a paphiánnyal foglalkozó körlevél volt, amelyről a SZEMlélek blog itt számolt be.

Emlékezés Halmos Lászlóra

A sokak által ismert és szeretett győri zeneszerzőre emlékezik meg  halálának 20, évfordulóján a Magyar Kurír

A HÍRLEVÉLBEN KÖZÖLT – ÉS TOVÁBBI – ESEMÉNYEKRŐL, HÍREKRŐL, VALAMINT A FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ AJÁNLOTT  OLVASNIVALÓKRÓL RÉSZLETESEBB INFORMÁCIÓK TALÁLHATÓK A PLÉBÁNIA HONLAPJÁN A KÖVETKEZŐ CÍMEN: csanakiszentkereszt.hu

További információkért érdemes követni a plébánia facebbok oldalát is!

 

 

 

                 MÉNFŐCSANAK, 2017. FEBRUÁR 5.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

HÉTFŐ – február 6.

MIKI SZENT PÁL ÉS VÉRTANÚTÁRSAI EMLÉKNAPJA

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise

KEDD – február 7.

KÖZNAP

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise

SZERDA – február 8.

KÖZNAP

17:15 Szentségimádás

18:00 Szentmise

(Élő édesanyáért és meghalt szüleiért)

CSÜTÖRTÖK – február 9.

KÖZNAP

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise

PÉNTEK – február 10.

SZENT SKOLASZTIKA SZŰZ ÜNNEPE

15:30 Temetési mise

16:00 Temetés: Lehota Ferencné sz. Nagy Margit

(A temetési szertartást Sándor Gábor ménfői plébános úr végzi)

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise

SZOMBAT – február 11.

SZŰZ MÁRIA LOURDES-I MEGJELENÉSE

A BETEGEK VILÁGNAPJA

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise

(Meghalt Bokor Gyula férj, édesapa és nagyapáért, halálának 10. évfordulóján) 

VASÁRNAP – február 12.

ÉVKÖZI HATODIK VASÁRNAP

  8:30 Szentmise

17:00 Szentmise