HL 170716

SZENT KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

HIRDETÉSEK

Vasmise

2017. július 20., csütörtökön az esti szentmisét Dobai Sándor belgiumi magyar főlelkész mutatja be. Ez a nap Dobai Sándor atya pappá szentelésének 65. évfordulója.

Külön is szeretettel hívjuk a kedves testvéreket az ünnepi szentmisére!!

KITEKINTŐ

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus meghirdetése

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elnöksége és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia május 20-án adta ki az alábbi körlevelet.

"Alkut kötöttem a Jóistennel"

Amint már ismert, Varga László plébánost, a Kaposvári Egyházmegye helynökét Gyümölcsoltó Boldogasszony napján nevezte ki Ferenc pápa kaposvári megyéspüspökké. . Az új főpásztorral a Keresztény Élet Portál beszélgetett életéről, hivatásáról. Az interjú itt tekinthető meg

Ha menekülnél a kánikula elől:

irány a templom! Szinte minden településen ott vár ránk az ingyenes hűsítő, ahol a test mellett a lélek is felfrissülhet. Erről elmélkedik Gégény István ebben a blogjában.

MÉNFŐCSANAK, 2017. július 9.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

HÉTFŐ - július 17.

SZENT ANDRÁS-ZOERARD (SZÓRÁD) ÉS BENEDEK REMETÉK EMLÉKNAPJA

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

KEDD – július 18..

SZENT HEDVIG KIRÁLYNÉ EMLÉKNAPJA

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

SZERDA – július 19.

KÖZNAP

17:45 Szentségimádás

18:30 Szentmise

CSÜTÖRTÖK – július 20.

A HÍRLEVÉLBEN KÖZÖLT – ÉS TOVÁBBI – ESEMÉNYEKRŐL, HÍREKRŐL, VALAMINT A FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ AJÁNLOTT OLVASNI- ÉS NÉZNIVALÓKRÓL RÉSZLETESEBB INFORMÁCIÓK TALÁLHATÓK A PLÉBÁNIA HONLAPJÁN A KÖVETKEZŐ CÍMEN: csanakiszentkereszt.hu

KÖZNAP

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise - Dobai Sándor gyémántmiséje

Egyéb információkért érdemes követni a plébánia facebook oldalát is!

(Meghalt Gábor Béláért és feleségéért, Szabó Irénért, valamint hozzátartozóikért)

PÉNTEK – július 21..

BRINDISI SZENT LŐRINC PAP, EMLÉKNAPJA

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

SZOMBAT – július 22.

SZENT MÁRIA MAGDOLNA ÜNNEPE

10:30 Keresztelő - Nemes Rebeka

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

(Meghalt Czédli Józsefné sz. Kaizinger Bernadettért és öreg Czédli szülőkért)

VASÁRNAP – július 23.

ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP

8:30 Szentmise

(Meghalt Csécs Istvánné sz. Csanda Annáért és családtagokért)

17:00 Szentmise