HL 170402

A SZENT KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

  MÉNFŐCSANAK, 2017. ÁPRILIS 2.

Nézz a tükörbe Ferenc pápával

    Ferenc pápa március 17-én bűnbánati liturgiát vezetett a Szent Péter-bazilikában; az alkalomra összeállított lelki tükröt adjuk közre, hogy segítsünk a húsvéti szentgyónásra való felkészülésben.

Előadás Szent László emlékezetéről

    "Szög lovamnak patkónyoma” címmel Balla Ede Zsolt előadását hallgathatják meg az érdeklődők Szent László székelyföldi emlékezetéről.

    Április 6-án (csütörtökön) 18 órakor a    Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara főépületében (Győr, Liszt F. u. 42.) folytatódik a Magyar évezredek programsorozat.

Az öt szeretetnyelv és a konfliktusok kezelése

    Gary Chapman, a házassági tanácsadással, életvezetéssel kapcsolatos könyveiről világszerte ismert amerikai párkapcsolati szakértő, baptista lelkész egyhetes magyarországi előadókörútját március 31-én zárta a Budapest Kongresszusi Központban. Fő témája a minden emberre sajátosan jellemző öt szeretetnyelv volt. Bár olvasóink közül is nyilvánvalóan sokan ismerik, érdemes elolvasni az előadásról szóló beszámolót.

Hívom a családokat 

    Az előző témához is kapcsolódik Bíró Lászó püspök úr áprilisi körlevele, amelyet "Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!' címmel ismertet a Magyar Kurír.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

HÉTFŐ – április 3.

NAGYBÖJTI KÖZNAP

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

(Meghalt Fekete Istvánért és feleségéért Gangl Terézért, valamint Timár szülőkért)

KEDD – április 4..

NAGYBÖJTI KÖZNAP

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

SZERDA – április 5.

NAGYBÖJTI KÖZNAP

17:45 Szentségimádás

18:30 Szentmise

(Meghalt Kollár Andrásnéért, sz. Pauzni Margitért)

A HÍRLEVÉLBEN KÖZÖLT – ÉS TOVÁBBI – ESEMÉNYEKRŐL, HÍREKRŐL, VALAMINT A FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ AJÁNLOTT  OLVASNIVALÓKRÓL RÉSZLETESEBB INFORMÁCIÓK TALÁLHATÓK A PLÉBÁNIA HONLAPJÁN A KÖVETKEZŐ CÍMEN: csanakiszentkereszt.hu

További információkért érdemes követni a plébánia facebook oldalát is!

CSÜTÖRTÖK – április 6.

NAGYBÖJTI KÖZNAP

18:00 Rózsafüzér

18:30 Szentmise

(Meghalt szülőkért)

PÉNTEK – április 7.

NAGYBÖJTI KÖZNAP

17:45 Keresztút

18:30 Szentmise

(Meghalt szülőkért és testvérekért)

SZOMBAT – április 8.

NAGYBÖJTI KÖZNAP

16:30 Házasságkötés:

Schneider Péter és Ács Barbara

18:00 Ferenc pápa gondolataiból

18:30 Szentmise

(Meghalt Újvári Lajosért és elhunyt hozzátartozókért)

VASÁRNAP – április 9.

NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA

8:30 Szentmise

 (Meghalt Annáért és Györgyért, valamint György fiukért)

17:00 Szentmise

(Meghalt Várhegyi szülőkért, Valamint Józsefért és Máriáért)