HL20190630

A SZENT  KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

Amennyiben a Hírlevél szövege nem megfelelően jelenik meg képernyőjén, tekintse meg itt!

HIRDETÉS

                      Ménfőcsanak, 2019. június 30.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

Köszönet mindazoknak, akik segítettek a hittanos tábor megszervezésében és lebonyolításában. Isten fizesse meg önzetlen szolgálatukat!

A most kezdődő héten Kismegyeren lesz nyári hittanos tábor a gyerekeknek, így az erre a péntekre esedékes elsőpéntekes látogatásokat a következő hétre tesszük át. Kérem a kedves hívek megértését.

 

Olvasnivalók:

Június 30., Évközi 13. vasárnap

Péter-fillér gyűjtés!

8:30  Szentmise (gitáros mise)

          (meghalt Kreics Gyuláértért)

17:00 Szentmise 

        (meghalt Klára édesanyáért, halálának évfordulóján)

Ma hetven éve tartóztatták le Márton Áron püspököt

Hamis vádat kreálva ellene, 1949. június 21-én a tövisi vasútállomásra vezető útszakaszon letartóztatták Márton Áron püspököt. Két éven át raboskodott Bukarestben a belügyminisztérium épülete alatti börtönben.

Az esemény hátteréről és Márton Áron szellemiségéről Virt László kutató, a püspök életének kiváló ismerője közölt bejegyzést a közösségi médiában, melyet ide kattintva olvashat. 

Gérecz Imre bencés szerzetes: Kenuval visz a sodrás, és a liturgikus imaéletem a folyómeder

Secretum Silentium (Titkos csend) címmel Liturgikus Tanulmányi Napokat hirdet a Pannonhalmi Főapátság, amely a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) egyik előkészületi eseménye. Gérecz Imre bencés szerzetessel beszélgettek a NEK munkatársai.

A riportot ide kattintva olvashatja.

ÉRDEMES KÖVETNI facebook OLDALUNKAT IS! 

 

 

         Július 1., hétfő: Köznap

16:15  Temetés: Laposa Imréné (polgári temetés)

17:30  Rózsafüzér

18:00  Szentmise

 Július 2., kedd: Szűz Mária Látogatásának ünnepe (Sarlós Boldogasszony)

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise 

          (Burkus Istvánért, halálának évfordulóján)

Július 3.,szerda: Szent Tamás apostol ünnepe

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise

 

Július 4., csütörtök: Köznap

17:15 Szentségimádás

18:00 Szentmise

        (élő és meghalt családtagokért) 

Július 5., péntek: Köznap

17:30 Rózsafüzér

18:00 Szentmise

 

Július 6., szombat: Köznap

17:30  Rózsafüzér

18:00 Szentmise 

            (meghalt Fürnstall Jenőért és felesége, Csapó Krisztináért és meghalt nagynéniért)

  

Július 7., Évközi 14. vasárnap

8:30  Szentmise

          (meghalt Téglás Zoltánné sz.: Rosta Mária feleség, édesanya,nagymama, dédmamáért és meghalt Téglás nagyszülőkért)

17:00 Szentmise 

        (meghalt Újvári Lászlóért és meghalt szüleiért)