HL 170618

SZENT KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

HIRDETÉSEK

Ügyintézési szünet

Tájékoztatjuk egyházközösségünk tagjait és az érintetteket, hogy - szabadság miatt -  a plébánia irodája  ezen a héten hétfőn, kedden és szerdán zárva lesz.

Sürgős esetben a  20 927 2442 telefonszámot lehet

hívni.

Szíves megértésüket kérjük és köszönjük!

Szent László napok Győrben

    

Zarándoklat és találkozás, hagyomány és élmény, hit és öröm – ezekkel a hívószavakkal szervezi a Győri Egyházmegye Szent László király jubileumi évének kiemelt eseménysorozatát  ezen a héten, jún.24. és 26. között Győr belvárosában. A programokat ITT ismertetjük.

A város önkormányzata a Győri Fesztiválközpont által összeállított látnivalókkal csatlakozik a megemlékezéshez. Ennek a programsorozatnak a helyszínei és időpontjai a központ honlapján megtalálhatók.

Katolikus Társadalmi Napok

    A Katolikus  Egyháznak van megoldása a társadalmi kérdésekre és problémákra – erre kívánják felhívni a figyelmet a Kattárssal (Katolikus Társadalmi Napok), azzal a nagyszabású rendezvénnyel, melyet 2013-ban és 2016-ban Budapesten,  2014-ben Miskolcon,  2015-en pedig Debrecenben tartottak. Ebben az évben Győr városába várják az érdeklődőket.

    

    A Dunakapu téren június 25-től vasárnap reggeltől június 27-ig, kedd estig tartó nagyszabású programsorozat tartalmas és szórakoztató időtöltést, igényes zenei koncerteket kínál mind a fiataloknak, mind a családos és felnőtt korosztály számára. Az örömteli együttlét mellett aktuális társadalmi kihívásokra, mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekre kaphatunk válaszokat.

Orgonahangverseny Pannonhalmán

    A Főapátság nyári kulturális kínálatának fontos elemét jelentik a bazilikában tartott Nyáresti Orgonahangversenyek.

    

Június 20-án (kedden) 17:00 órakor Pálúr János orgonaművész játszik Bach műveket és improvizációkat.

A további programok ITT találhatók.

KITEKINTŐ

Övék a mennyek országa

    "A Közel-Kelet vallási kisebbsége, a kereszténység ellen népirtás folyik - állítják főpapok, a menekülteket segítő szervezetek vezetői, önkéntesek. Kiégett templomok, lerombolt városok és falvak fogadták azt a magyarországi delegációt, amelynek tagjai voltak: Böjte Csaba ferences szerzetes, Sajgó Szabolcs, a jezsuita menekültszolgálat képviselője és Hölvényi György európai parlamenti képviselő. Megrázó képsorok döbbenetes találkozásokról, szívszorító imádságokról, meggyalázott kegyhelyekről és megrendítő vallomások a reményt örökké szívükben hordozó keresztényekről" szól Siklósi Beatrix és Marossy Géza fenti című filmje.

    A magyar püspökök testülete - ismerve sok keresztény közösség helyzetét - úgy döntött, hogy az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére online adománygyűjtést hirdet, amelyhez egy erre a célra létrehozott bankszámlaszámon (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, CIB Bank 11100104—18181490—14000003) keresztül lehet hozzájárulni. A gyűjtés elsődleges célja, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak a keresztényeknek, akiknek lehetőségük nyílik visszaköltözni korábbi lakhelyükre, támogatva lerombolt otthonaik újjáépítését, a mindennapi élet feltételeinek megteremtését.

  

                   MÉNFŐCSANAK, 2017. június 18.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

HÉTFŐ - június 19.

         SZENT ROMUÁLD APÁT EMLÉKNAPJA

18:00 Jézus Szíve litánia

18:30 Szentmise

(Elhunyt Cseh Józsefért és Pintér Erzsébetért)

KEDD – június 20.

KÖZNAP

18:00 Jézus Szíve litánia 

18:30 Szentmise

(Élő Líviáért és családjáért)

SZERDA – június 21.

GONZÁGA SZENT ALAJOS EMLÉKNAPJA

17:45 Szentségimádás

18:30 Szentmise

(Meghalt Bint Jánosné édesanya, nagyanya és dédanyáért halála évfordulóján)

CSÜTÖRTÖK – június 22.

FISHER SZENT JÁNOS ÉS MORUS SZENT TAMÁS VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

18:00 Jézus Szíve litánia

18:30 Szentmise

PÉNTEK – június 23.

        JÉZUS SZENT SZÍVE FŐÜNNEPE

           11:00 Temetés - Szalozsán Ilona

                    A Győr -Nádorvárosi köztemetőben

18:00 Jézus Szíve litánia

18:30 Szentmise

(Élő családért, Jézus Szíve tiszteletére)

SZOMBAT – június 24.

KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSE FŐÜNNEP

18:00 Jézus Szíve litánia

(Meghalt Katalin feleség, édesanya és nagyanyáért)

18:30 Szentmise

A HÍRLEVÉLBEN KÖZÖLT – ÉS TOVÁBBI – ESEMÉNYEKRŐL, HÍREKRŐL, VALAMINT A FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ AJÁNLOTT  OLVASNIVALÓKRÓL RÉSZLETESEBB INFORMÁCIÓK TALÁLHATÓK A PLÉBÁNIA HONLAPJÁN A KÖVETKEZŐ CÍMEN: csanakiszentkereszt.hu

VASÁRNAP – június 25.

ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP

 8:30 Szentmise

(Meghalt Anna édesanyáért és testvéreiért)

További információkért érdemes követni a plébánia facebook oldalát is!

17:00 Szentmise

(Meghalt Koller Istvánné sz. Pusztai Annáért, valamint gyermekeiért, Istvánért és Gizelláért)