HL20190120

A SZENT  KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

Amennyiben a Hírlevél szövege nem megfelelően jelenik meg képernyőjén, tekintse meg itt!

HIRDETÉS

Ezen a héten lesz az Ökumenikus imahét. Szerte a világban az egyházak egységéért, a közös tanúságtétel kegyelméért imádkoznak a hívő emberek.

Itt, Ménfőcsanakon, hagyományainkhoz híven, háromszor találkoznak a történelmi egyházak lelkészei és hívei.

Január 21-én a csanaki római katolikus templomban,

Január 23-án, szerdán, a ménfői evangélikus templomban,

Január 25-én, pénteken, a ménfői római katolikus templomban lesz az imaóra.

Szeretettel várjuk a kedves híveket! Fontos, hogy a mai szétesett világban tanúságot tegyünk a hit és az ima erejéről, valamint arról az egységről, amit Jézus kért tőlünk főpapi imájában.

Előzetesen hirdetjük: A hittanosok farsangját Február 16-án, szombaton délután tartjuk. Kérjük, hogy a gyerekek készüljenek fantáziadús jelmezekkel! Lesz tombola is!!

Csíksomlyói búcsú!

Lehet jelentkezni a csíksomlyói búcsúra (Június 6., csütörtök-Június 10.,Pünkösdhétfő).

Mivel sok jelentkező van, először a csanakiak jelentkezését fogadjuk el, ezt követően a megmaradt helyekre jelentkezhetnek a többiek.

A csanakiak 2019. február 10., vasárnapig  adhatják le a jelentkezésüket.

AJÁNLÓ

Mit jelent az ökumené a 21. században?

                      Ménfőcsanak, 2019. január 21.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

         VASÁRNAP  január 20.

Évközi 2. vasárnap

          8:30  Szentmise 

                (meghalt Pintér Ernő férj, édesapa,                                nagyapa, dédapáért)

       17:00 Szentmise

         HÉTFŐ  január 21.

          Szent Ágnes vértanúszűz emléknapja

18:00 Ökumenikus imaóra

  

    Igét hirdet Bella Péter református lelkész 

             19:00 Agapé a régi iskolában

 

KEDD  január 22.

Boldog Batthyány-Strattmann László szemorvos

          17:30 Rózsafüzér

        18:00 Szentmise 

      (Élő Éva és családjáért)

SZERDA  január 23.

 Köznap

Ezt a kérdést tette fel az ökumenikus imahét kapcsán  az Evangélikus.hu portál római és görögkatolikus, református és evangélikus főpásztoroknak. 

A válaszokból a Magyar Kurír idézett. Az összeállítás itt olvasható.

ÉRDEMES KÖVETNI facebook OLDALUNKAT IS! 

        18:00  Ökumenikus imaóra

      Ménfőn az evangélikus templomban

(Itthon nem lesz szentmise!)

                                        

        CSÜTÖRTÖK január 24.

        Szalézi Szent Ferenc püspök, egyháztanító             emléknapja

                    17:15 Szentségimádás

                    18:00 Szentmise                   

                            (meghalt Gábor Béla és felesége, Szabó Irén,                             szülők, nagyszülőkért és meghalt hozzátartozókért)

PÉNTEK  január 25. 

Szent Pál apostol megtérésének ünnepe

        18:00   Ökumenikus imaóra

               Ménfőn a római katolikus templomban

               (Itthon nem lesz szentmise!)

                         

SZOMBAT  január 26.

Szent Róbert, Alberik és István első ciszterci apátok emléknapja 

17:30  Rózsafüzér

18:00 Szentmise

                  (meghalt Károly halálának évfordulóján)

Vasárnap   január 27.

Évközi 3. vasárnap

          8:30  Szentmise

       17:00 Szentmise

        (meghalt id. Koller István és meghalt családtagokért)