HL20190113

A SZENT  KERESZT PLÉBÁNIA HÍRLEVELE

Amennyiben a Hírlevél szövege nem megfelelően jelenik meg képernyőjén, tekintse meg itt!

HIRDETÉS

Január harmadik hetében tartjuk az Ökumenikus imahetet. Csanakon Január 21-én, hétfőn lesz az imatalálkozó. Igét hirdet Bella Péter református lelkész úr. Szeretettel várjuk a kedves híveket. Az imaóra 18 órakor kezdődik, ezt követően agapéra, azaz szeretet-vendégségre hívjuk a kedves híveket a régi iskolába. Nagy összefogásra lesz szükségünk, hogy rendben menjenek a dolgok, ezért várjuk a segítő kezeket.

(Az említett héten a következő helyszíneken lesz még imaóra: Január 23-án, szerdán a ménfői evangélikus templomban, Január 25-én, pénteken  pedig a ménfői római katolikus templomban.)

 

Január 19-én, szombaton este a fiatalok tartanak ökumenikus találkozót. Szeretettel várjuk Csanakra, a Régi iskolába (Horgas u.1.) a település hívő fiataljait! Érdeklődni lehet a szervezőnél, Óhidi- Légmán Eriknél. (Tel.: 06-30-464-4384)

Tervezett program:

  18:00  Érkezés, éneklés

  19:00  Köszöntés, közösségek humoros                                bemutatkozása

  19:30  Tanítás, imádság

  20:00  Izgalmas játék

  21:00  Záró imádság

Előzetesen hirdetjük: A hittanosok farsangját Február 16-án, szombaton délután tartjuk. Kérjük, hogy a gyerekek készüljenek fantáziadús jelmezekkel! Lesz tombola is!!

Csíksomlyói búcsú!

Lehet jelentkezni a csíksomlyói búcsúra (Június 6., csütörtök-Június 10.,Pünkösdhétfő).

Mivel sok jelentkező van, először a csanakiak jelentkezését fogadjuk el, ezt követően a megmaradt helyekre jelentkezhetnek a többiek.

A csanakiak 2019. február 10., vasárnapig  adhatják le a jelentkezésüket.

ÉRDEMES KÖVETNI facebook OLDALUNKAT IS! 

                      Ménfőcsanak, 2019. január 13.

A HÉT LITURGIKUS RENDJE

        VASÁRNAP - január 13.

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

             8:30  Szentmise 

                         (Meghalt Janina - halálának 2.évf. - és  meghalt Stefi néni - halálának 6. évf.)

               14:00  Képviselőtestületi ülés a plébánián

              17:00 Szentmise

                (A Hoffer és Somogyi család elhunyt tagjaiért)

         HÉTFŐ  január 14.

          Évközi köznap

17:30 Rózsafüzér

             18:00 Szentmise

                   (Élő Hajnalka és családjáért)

 

KEDD  január 15.

Szent Maurusz és Placidusz, Szent Benedek tanítványainak emléknapja

          17:30 Rózsafüzér

        18:00 Szentmise 

      (meghalt Mária édesanyáért, halála évford.)

SZERDA  január 16.

 Évközi köznap

        17:30 Rózsafüzér

        18:00 Szentmise

      (meghalt Újvári Lászlóné, sz.: Németh Gizelláért)

                                        

        CSÜTÖRTÖK január 17.

        Szent Antal apát emléknapja

                    17:15 Szentségimádás

                    18:00 Szentmise                   

                            (Élő Márióért és családjáért)

PÉNTEK  január 18. 

Árpád-házi Szent Margit szűz ünnepe

        17:30  Rózsafüzér

        18:00 Szentmise

                  

                        (hálából a Szűzanya tiszteletére)

          

SZOMBAT  január 19.

Évközi köznap

17:30  Rózsafüzér

18:00 Szentmise

                  

Évközi 2. vasárnap

          8:30  Szentmise

                (meghalt Pintér Ernő férj, édesapa, nagyapa,                         dédapáért)

       17:00 Szentmise

Vasárnap   január 20.